Esettanulmány – Amikor a káoszból ügyfélszerző rendszer lett
Egy ügyfelem rengeteget dolgozott. Posztolt, tartott előadásokat, volt Facebook-csoportja, hírlevele, több szolgáltatása is. Mégis úgy érezte, hogy minden kampányt a nulláról kell újraépítenie, és sosem tudja, mi hozza valójában az ügyfeleit.
A közös munka során nem új marketingeszközöket kerestünk.
Hanem először megértettük, hogyan jutnak el hozzá ma az ügyfelek, majd kiválasztottuk azt az egy ügyfélszerző modellt, ami a személyiségéhez, a szolgáltatásához és a célcsoportjához a legjobban illik.
Ezután lépésről lépésre felépítettük a folyamatot:
honnan érkeznek az érdeklődők,
mivel érdemes először találkozniuk,
mikor kapnak meghívást egy beszélgetésre vagy eseményre,
hogyan történik az utánkövetés,
és mikor érkezik az ajánlat.
A végére nem egy újabb marketingterv született, hanem egy olyan ügyfélszerző rendszer, amelyben minden elem ugyanabba az irányba dolgozik.
A legnagyobb változás nem az volt, hogy több eszköze lett. Hanem az, hogy végre pontosan tudta, mi következik mi után, és nem kellett minden hónapban újrakezdenie az ügyfélszerzést.
egy szolgátltató vállalkozó